A parlament kapujában: Berényi Józsefet és Gyimesi Györgyöt kérdeztük - PODCAST
MP3•एपिसोड होम
Manage episode 377783651 series 2867042
Ma7 Médiacsalád द्वारा प्रदान की गई सामग्री. एपिसोड, ग्राफिक्स और पॉडकास्ट विवरण सहित सभी पॉडकास्ट सामग्री Ma7 Médiacsalád या उनके पॉडकास्ट प्लेटफ़ॉर्म पार्टनर द्वारा सीधे अपलोड और प्रदान की जाती है। यदि आपको लगता है कि कोई आपकी अनुमति के बिना आपके कॉपीराइट किए गए कार्य का उपयोग कर रहा है, तो आप यहां बताई गई प्रक्रिया का पालन कर सकते हैं https://hi.player.fm/legal।
Az elvégzett munka mennyisége és minősége nem vezethez máshoz, mint választási sikerhez. A személyenként is több mint hetven közönségtalálkozó tapasztalata arról is árulkodik, hogy a magyar szavazatokra pályázó szlovák pártok egyre inkább visszaszorulnak. Berényi József aláhúzta, ki kell mondanunk, a migránsválságot előidéző mentességi dokumentumok a Smer-Most-Híd-SNS-kormány tevékenységének eredménye. Ennek a levét isszák meg most főképpen a déli régiókban élő polgárok". Gyimesi György hangsúlyozta, a kampány során kifogástalan volt az együttműködés közte és a Szövetség párt között. Úgy értékelte, mindkét fél maximálisan betartotta a korábbi egyezségeket. A Szövetség listáján induló politikusokat Somogyi Szilárd kérdezte.
…
continue reading
18 एपिसोडस