Alacsony hatásfokú villamos energiáért égetjük el erdeinket - biomassza-alapozó 2. rész
Manage episode 398877219 series 3449069
Hogyan kerül a biomassza az erőműbe és miért? Első hallásra talán azt gondolnánk, hogy ez az energiatermelés környezetbarát alternatívája, pedig ez távol áll az igazságtól – pontosabban ez is egy olyan összetett téma, mint az, hogy nem mindegy, honnan, milyen erdőből vesszük el a tűzifának való anyagot, ami szintén nem más, mint szilárd biomassza.
Podcastsorozatunk első részében az alapfogalmak tisztázásán túl az erdészeti biomasszáról beszélgettünk, a második epizódban pedig Mihálovits András moderátor arról beszélget Harmat Ádámmal, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programjának vezetőjével, hogy az erőművekben gyakorlatilag állami támogatással égetjük az erdőt alacsony hatásfokú villamos energiáért, emiatt ráadásul a tűzifa is drágább a lakosság számára. A beszélgetés során szó esik arról, hogy mi a különbség az erőmű, a kapcsolt erőmű és a fűtőmű – és azok biomassza-felhasználása – között, de arról is, hogy a klímapolitika hogyan próbálja kizárni a „rossz biomasszát”. Egyáltalán milyen a jó és a rossz biomassza, és felhasználása milyen kockázatokat rejt magában klímavédelmi és biodiverzitási szempontból?
A podcastsorozat első része ide kattintva hallgatható meg.
A témában illusztrációkkal színesített írás is megjelent, ez ide kattintva olvasható.
Gyakran ismételt kérdések a biomasszával kapcsolatban – kattints ide, hogy válaszokat kapj!
44 एपिसोडस