Player FM ऐप के साथ ऑफ़लाइन जाएं!
104. Miért vannak az ügyvédek fokozottan kitéve a kiégésnek? Milyen jelekre érdemes felfigyelni? - 39 perc
Manage episode 401771305 series 2992132
Egy tanulmány szerint, az amerikai ügyvédek hetven százaléka kiégett. Vajon mi a helyzet a magyar ügyvédekkel? Az ügyvédi munka túl stresszes, túl versengő és - a látszattal ellentétben - túl sok benne az érzelem, így e szakma képviselői nagyobb kockázatnak vannak kitéve a kiégéssel szemben, mint gondolnánk. Melyek a kiégés jelei, mi kell a megelőzéséhez és milyen tévhitek keringenek mindezzel kapcsolatban? Legfrissebb podcast adásunkban Méhes Dávid Dániel beszélgetett dr. Füredi Júlia szervezetpszichológussal.
Dr. Füredi Júlia
Kislánykora óta delfinkutatónak készült, de végül szervezetpszichológiából doktorált. Tanulmányait Ausztráliában, a sydney-i University of New South Wales egyetemen és az ELTE Pszichológia szakán végezte. 27 éven át pénzügyi nagyvállalatok HR igazgatójaként dolgozott. 2017-ben kiégését követően maga mögött hagyta a multik világát és saját szoftver céget alapított.
Rendszeresen ír cikkeket, ad elő a kiégésről, a vezetésről, szervezeti kultúráról. 2021-ben jelent meg az ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? című könyve, ami a kiégéssel foglalkozik. 2023 őszén jelent meg a Csúcsragadozók- Tabuk és kamuk nélkül a vezetésről című második kötete.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
127 एपिसोडस

Όλα τα επεισόδια
×प्लेयर एफएम में आपका स्वागत है!
प्लेयर एफएम वेब को स्कैन कर रहा है उच्च गुणवत्ता वाले पॉडकास्ट आप के आनंद लेंने के लिए अभी। यह सबसे अच्छा पॉडकास्ट एप्प है और यह Android, iPhone और वेब पर काम करता है। उपकरणों में सदस्यता को सिंक करने के लिए साइनअप करें।